2016. július 15., péntek

Első poszt - Film ajánló - Neon Démon

Sziasztok manók!
Az első poszt a blogon egy film ajánló lesz, mivel nem régiben voltam moziban, s a Neon Démon nagyon megfogott. A tizennyolcas karika nem véletlen, a film erős idegzetűeknek és türelmes embereknek ajánlott. Morbid és néha érthetetlen jeleneteket tartalmaz.

A filmről

A film egy 16 éves lányról szól - név szerint Jesse - akinek már nem élnek a szülei. A történet lényege, hogy a lány elköltözik Los Angelesbe, hogy valóra váltsa nagy álmát, és modell lehessen. Nagyon fiatalnak tartják, viszont mivel gyönyörű teremtés, az újdonsült ügynöksége követeli, hogy ha kérdezik válogatásokon, hazudja magát 19 évesnek, bár a filmben az is kiderül, hogy a 20 éves modellek már öregek, de ez csak mellékes.
A második felében minden figyelem rá irányul. Minden lány reflektorfénybe vágyik, amit ő szempillantás alatt megkapott, és a többi modell bármire képes lenne azért, hogy odajussanak, ahova Jesse. Szempillantás alatt belecsöppen a szakma beteg világába, és teljesen beleolvad a környezetébe. A filmvégére főhősnőnk hatalmas egóval gazdagodik, és olyan barátnőkkel, akik féltékenységük révén a vérét szívják, egy másik barátnője meg beleszeret, és emiatt morbid dolgokat művel.

Miért ajánlom?
Azért ajánlom a filmet, mert még ha nem is élünk-halunk az ilyen sztorikért, az egész nagyon látványos. Itt nem konkrétan az effektusokra gondolok, hanem a ruhákra, a sminkre és a hajra is, a filmhez passzoló zenéről ne is beszéljünk.
Maga a történet fele számomra érthetetlen, mégis élvezhető volt. Voltak benne körömrágós pillanatok, amik végül kis semmiséggé alakultak, mivel a nagy dobást a film végére szánták, az eleje inkább könnyed.
Nagyon tetszett a filmben, hogy bevezet minket a modellkedés legsötétebb bugyraiba. Olyan dolgokat tudunk meg, amiket még csak képzelni sem tudtunk eddig. Persze, azért voltak benne túlzások, de lényeg egy dolog volt: A modellek bármire képesek a rivaldafényért és a szépségért. Szó szerint bármire.

7 megjegyzés :

  1. Nagyon érdekel ez a film, tényleg gyönyörűnek tűnik. Az viszont nem teljesen tiszta, hogy mennyire horror? Mert ezzel a címkével láttam ellátva más oldalakon. Tényleg ijesztő, parázós horror vagy csak kicsit gore?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Nadja!
      Elnézést a késő válaszért!
      Vannak benne elég durva részek, főleg a legvégén. A film inkább a lelket terrorizálja/borzongatja meg, nem az ijesztgetésre megy!

      Törlés
    2. Akkor az jó, mert az ijesztgetést nem bírom. :D De köszi az ajánlást, szerintem megnézem majd. :)

      Törlés
  2. Még nem láttam a filmet de felkeltettd az érdeklődésemet. Nagyon szép lehet és horror is egyben? Na akkor látnom kell! Köszönöm, hogy megírtad ezt a bejegyzést :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenképp ajánlóm! Jó szórakozást hozzá! :)

      - Adele

      Törlés
  3. Szia!
    Az ajánló alapján ez lehet a Zoolander komoly verziója. :D Jó, csak vicceltem. :)
    Szerintem én is megnézem majd valamikor, ha lesz időm és hangulatom. Eléggé megtetszett, bár nem vagyok oda a modellekért.
    Egy tipp: legközelebb egy kicsit többet írj, mert ez így nagyon kevés. Nem bántás, csak segíteni szeretnék. :)
    Jó kis bejegyzés volt, feliratkoztam! :)
    Ölel: Bogi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Igyekszem többet írni, de ez a blog nem a mennyiségre, inkább a minőségre megy ;)

      - Adele

      Törlés